Hogyan jelentsük a vízóra állását?

A Közüzemek Rt.-hez elsősorban Kézdivásárhelyről érkezett több panasz, hogy nem tudják telefonon jelenteni a vízóra állását – szerencsére van erre más megoldás is.

„Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Bodzafordulón de nem csak, sokan választják a telefonos jelentést, ami azért nehézkes, mert kollégáink egyszerre csak egy emberrel tudnak beszélni. 2025-ben, amikor minden digitális, a telefonos beszélgetés elég körülményes megoldás, elvégre időigényes. Azt szerettük volna, hogy legyen egy egyszerű, 21. századi megoldásunk az óraállás jelentésére, amely a nap 24 órájában elérhető, így nem az ügyfelek kell alkalmazkodjanak hozzá, hanem ez a megoldás alkalmazkodjon az ügyfelekhez. Ez a honlapunkon, a https://apacov.ro/ címen el is érhető: van ügyfélfiók, ahol regisztráció után bárki jelentheti a vízóra állását. Fontosnak tartom, hogy elmondjam azt is, hogy három módozat szerint állítunk ki számlát: kollégáink által történt leolvasás, az ügyfél által beküldött jelentés, illetve becslés. A becslés miatt is kaptunk reklamációt, az ügyfelek arra panaszkodtak, hogy sokkal kevesebbet fogyasztottak, mint a becsült mennyiség – ez sajnos ennek a módszernek a hátránya, viszont ezt is ki lehet kerülni azáltal, hogy a leolvasási időszakban, amely februárban például 1-25-e közé esett, jelentik a fogyasztást” – mondta el Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezérigazgatója.

Míg Sepsiszentgyörgyön a lakótársulás végzi el az óraállások összesítését és jelentését, addig ezt lakótársulás hiányában, a lakók maguk végzik. Magánházak esetében városokban és vidéki településeken egyaránt mindig a fogyasztók maguk olvassák le az órákat, a Közüzemek Rt. 6 havonta végez óraleolvasást – amennyiben az ügyfél otthon tartózkodik és beengedi az olvasást végző személyeket. „A digitális vízóráknál ez nemsokára változik, a távolvasás technikai okok miatt nem üzemelt eddig, de ez reményeink szerint nemsokára változik” – hívta fel a figyelmet a cégvezető.

Az újításokkal kapcsolatban két dolog merült fel ezen a téren: Kozsokár Attila elmondta, hogy olyan telefonos alkalmazást szeretne a Közüzemek Rt. fejleszteni, amely nemcsak a vízóra állásának lejelentésére biztosít lehetőséget, hanem értesíti a fogyasztót a számlázási periódus megkezdéséről, a számla kiállításáról, illetve a számla befizetésének közelgő határidejéről. A másik újdonság az, hogy a digitális számlázásra is szeretne áttérni a szolgáltató, mert az elmúlt évek során egyre több a probléma a számlák kihordása körül, viszont a költségek egyre magasabbak: a tervek szerint csak azon személyek kapnak majd papír alapú számlát, akik ezt kérvényezik.

Közüzemek Rt, Sajtóiroda