Miért feketés a víz javítások után?
A Közüzemek Rt. minden egyes javítás alkalmával jelzi, hogy a szolgáltatás újraindításakor kisebb-nagyobb mértékű elszíneződésre lehet számítani. Mivel Sepsiszentgyörgyön az utóbbi időben a szokásosnál lényegesen többször fordult ilyen probléma elő, a vízszolgáltató fontosnak látja, hogy az okokról tájékoztassák a fogyasztókat.
A digitalizációs program keretében a város több pontján is szereltek fel hozammérőket, illetve egyúttal elzárókat is: a fogyasztóknak ez azért hasznos mert egyes, jövőbeli munkálatok esetében kevesebben maradnak majd ivóvíz nélkül, hiszen kisebb szakaszokon kell csak elzárni a vezetéket.
A víz minőségével kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy az extrém elszíneződések, amelyek kirívó esetben akár kávészerű vizet is eredményezhetnek, lényegében salakos anyag, amely a vezetékekből szakad fel. Szántó Zsuzsa, a Közüzemek Rt. minőség, környezetvédelem és egészségbiztonsági irányítási rendszerének vezetője elmondta: évtizedekkel ezelőtt a szolgáltató nem rendelkezett a mai, magas hatékonyságú szűrőberendezésekkel, így a víznek a természetes vas és a vassal együtt érkező mangán is lerakódott a vezetékek falára. A város tömbházainak jelentős része még ebben a korszakban épült, a lerakodások pedig nem tűntek el a vezetékekből. Annak ellenére, hogy a feketés anyag nem ártalmas az egészségre, a szolgáltató meggyőződése, hogy a fogyasztók nem használnak szívesen zavaros vizet még tisztálkodásra sem, ezért a Közüzemek Rt. azt javasolja, hogy engedjék elfolyni a zavaros vizet.
Bács Benke Eszter, a Közüzemek Rt. műszaki igazgatója arra is felhívja a figyelmet, hogy a mérők, elzárók telepítése több helyen megváltoztatta a vezetékekben a víz haladásának irányát, ez pedig nyilvánvalóan felkavarja a salakos anyagot. Hasonló a helyzet akkor is ha a hálózaton javítás zajlik, eltűnik a víz, vagy csökken a nyomás: az amúgy észrevétlenül meghúzódó anyag felkavarodik és zavarosságot okoz Legtöbb esetben néhány percnyi tisztítás után már nem folyik zavaros víz a csapból, ritka esetekben, azonban akár egy-két napba is telhet, ameddig az elszíneződés teljességgel eltűnik.
Kozsokár Attila a Közüzemek Rt. vezetője kifejtette: „elnézést kérünk az ilyen módon okozott kellemetlenségért, értjük, hogy mindenkinek gond, ha a víz megjelenése visszataszító. Normális körülmények közt ez a probléma hamar meg kell szűnjön, ha nem így történik, akkor fontos, hogy tudjunk róla, mert plusz mosatással, vagy más megoldással tudunk segíteni rajta. Arra kérjük a fogyasztókat, ha több órája áll fenn hasonló probléma, jelezzék: ha tudunk a bajról, mindenképp megpróbálunk segíteni. Amint fogyasztóink jelzik felénk a zavarosság jelenlétét, a kollegáink megteszik a szükséges intézkedéseket a megfelelő minőség visszaállítására, a diszpécser telefonszámát honlapunkon, az apacov.ro címen legfelül megtalálják, hívjanak bennünket, ha gondot észlelnek!”
Közüzemek Rt.
Sajtóiroda