A Közüzemek Rt. új gépeket vásárol

40, akár 50 éves járművekkel, szippantós autókkal is dolgozik még a Kovászna megyei  vízszolgáltató. Egyértelmű, hogy eljött az ideje a géppark frissítésének, az elkövetkező hónapokban sokat korszerűsítenek majd.

Olyan gépeket, haszongépjárműveket toldozunk-foldozunk, amelyekről távolról is lehet látni, hogy most már nagyon le kellett volna cserélni. Az a célunk, hogy tudjunk az embereknek jó szolgáltatást nyújtani, ám ehhez különösen a szennyvíz esetében korszerű gépekre van szükség, ellenkező esetben az eszközök meghibásodása miatt késnek a javítások és egyéb munkálatok, és egyáltalán semmi sem alakul úgy, ahogy azt az ügyfeleink, vagy akár mi magunk elvárnánk. Saját erőforrásokból fogunk vásárolni haszongépjárműveket, illetve néhány felszerelést, ami megkönnyíti a munkánkat: ebből lesz ami új, de lesz olyan is, ami használt, hiszen egyes tételek esetében a költségek igencsak nagyok” – fogalmazott Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. vezérigazgatója.

A legnagyobb beruházást a duguláselhárító haszongépjármű jelenti majd, amely nem csak iszapot és szennyvizet tud szívni, hanem vezetékek vagy tartályok mosására is ad lehetőséget: ennek a szívókapacitása 10 m3, a víztartálya pedig 4 m3 – a becsült ára pedig hozzáadott értékadó (TVA) nélkül 1,4 millió lej. Ennek a járműnek a beszerzését azért is fontos minél hamarább elkezdeni, mert megrendelésre készülnek, az elkészítési folyamat hosszú.

A szűk, kézdivásárhelyi udvarterekre nem lehet a nagy szippantósokkal behajtani, pedig dugulások ott is keletkeznek, ezért a céhes városi kirendeltségnek egy kisebb, 3 tonnás köbméteres járművet vásárolnak majd, de Kovásznára és Bodzafordulóra is érkezik majd egy-egy nagyobb, 7 köbméteres szippantós – ezek értéke egyenként 385 000 lej körül mozog, szintén TVA nélkül.

A munkálatokhoz elengedhetetlen egy újabb markoló beszerzése az épitő csapat részére: ennek értéke megközelítőleg 300 000 lej, szintén TVA nélkül, emellett Sepsiszentgyörgyre és Kovásznára is szükség van két billentős teherautó beszerzésére is – ezek ára is 300 000 lej  körül mozog egyenként. Platós járműveket és furgonokat is készül vásárolni a Közüzemek Rt minden kirendeltség számára, összesen 6 darabot, illetve 4 személygépkocsit is a munkások számára – ezek összköltsége 650 000 lej (TVA nélkül).

A flotta bővítése mellett több közepes kapacitású generátort és légbefúvót is vásárolunk: ezek csövek hegesztésekor és más munkálatok végzésekor lesznek hasznosak. Az, hogy rendelkezésünkre állnak a megfelelő eszközök, fog segíteni a munkavégzés felgyorsításában és sok esetben minőségén is” – összegezte Kozsokár Attila.

Közüzemek Rt.

Sajtóiroda