Téli előkészületekkel elkerülhető a baj

A Közüzemek Rt. felhívja elsősorban a magánházak lakóinak figyelmét a fagy által jelentett problémákra, amelyek évről-évre jelentkeznek.

A fagykárok jellegzetesen a nem megfelelően szigetelt vízóráknál szoktak jelentkezni. Az esetek többségében a vízaknában 1,20 méteren van elhelyezve a mérő Ha az akna fedett, ez önmagában már elég védelmet kell jelentsen a vízórának, hiszen a föld melege nem engedi a vizet megfagyni, ellenkező estben azonban tanácsos a csövet és az órát egyaránt hőszigetelő anyagba burkolni. Ha nincsen más megoldás, akár használt textíliák is el tudják látni ezt a szerepet – a habosított poliuretán, vagy polietilén szigetelőanyag direkt a csőre szabható és a szigetelés hatékonysága is jobb.

A Közüzemek arra is felhívja a figyelmet, hogy a szigetelt vezeték is el tud fagyni, a szigetelés azonban kitolja ezt a pontot.

A szakemberek az aknafedőn vagy hasonló helyeken beáramló hideg levegő veszélyére is felhívják a figyelmet – fordult már elő olyan eset is, hogy ez fagyáshoz vezetett. Ez kiemelten fontos azokon a helyszíneken, ahol nincs rendszeres vízfogyasztás – pl. hétvégi házak esetében. Amennyiben nem zárták még el a kerti csapot, annak is eljött az ideje: amennyiben nem fűtőszállal ellátott, téliesített csapról, vezetékről van szó, ez is a fagy által jelentett feszítő erők áldozatává válhat – sokan csak akkor veszik észre, amikor olvadáskor spriccel a csőből a feltörő víz.